Általános tudnivalók mentoroknak

 

Feladatok időrendi sorrendben:

  1. Mentorkoordinátor: (május-június) TNRT segítségével mentorfelvételit hirdet (Neptun, Egyetemi Hírlevél, egyetemi honlap, social media…). Elkészíti az ehhez szükséges promóciós anyagot.
  2. Mentorkoordinátor: (június) Előre megadott szempontsor szerint lefolytatja a felvételit, melynek eredményét megküldi a TNRT-nek
  3. Mentorkoordinátor: augusztus 4-ig megkapja a TNRT-től az új SCY hallgatók listáját. Ennek alapján elkészíti a mentorbeosztást, melyet megküld a mentoroknak, a TNRT-nek, a kollégiumnak: E/6 porta, Kónya Attila, ig. hely.
  4. Összes mentor: AKTÍVAN részt vesz a TNRT által szervezett mentor tájékoztatón/tréningen, elolvassa a szükséges dokumentumokat (augusztus). A koordinátor + 1-2 fő szintén előadást tart a mentoroknak gyakorlati kérdésekre fókuszálva.
  5. Mentorkoordinátor: időpontot egyeztet a BÁH-hal (augusztus vége) (Csernai Lászlóné) az SCY hallgatók tartózkodási engedélyeinek kiállítására.
  6. A mentor hallgató felveszi a kapcsolatot a hozzárendelt SCY hallgatóval, legkésőbb augusztus 15-ig (üdvözlés, érkezés dátumának egyeztetése (TNRT-t értesíti) fogadásban segítségnyújtás) – augusztus közepéig;
  7. SCY hallgató értesíti mentorát érkezésének dátumáról – ezt a mentor legkésőbb augusztus 28-ig továbbítja…: 
    Tóth Nikolett – MAK, GTK (rektothn@uni-miskolc.hu)
    Dudás Anett – MFK (hkanett@uni-miskolc.hu)
    Csiréné Gergely Katalin – GÉIK, BTK (rekgkata@uni-miskolc.hu)
  8. A mentor hallgató fogadja a Tiszai Pu.-on az SCY hallgatót és a kollégiumba kíséri. Amennyiben ez nem valósul meg, érkezését követő napon felkeresi;
  9. Minden újonnan érkezett hallgató az E6-ban kerül elszállásolásra. Az SCY hallgatói lista a kollégiumban a portán elérhető, annak alapján szobabeosztás készül, ami utólag, kérésre természetesen módosítható; Nem azonnal! A szoba beosztást a kollégium végzi. 
  10. A mentor hallgató segíti a kollégiumba való beköltözést (szoba elfoglalása, adminisztratív teendők: accommodation contract aláírása, házirend ismertetése stb.);
  11. A mentor hallgató elkíséri az SCY hallgatót az  Orientation Meeting –re (7 September 2017 at 13:00 in Building A/4 (Main Building) 1st floor, Room 149 (Senate Room);
  12. Ezt követően az alábbi adminisztratív ügyek lebonyolításában működik közre (szeptember, október folyamán): 

 

Dokumentum

Hivatal / Ügyintézés helye

Kinek a feladata

Szükséges dokumentumok

1.

Tartózkodási engedély

Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal

mentor + hallgató

szállásbejelentő lap (Orientációs Meeting – Kollégiumi Koordinátor – pecsét)

igénylőlap (Orientációs Meeting)

jogviszony igazolás (TNRT, szept. 11.)

ösztöndíj igazolás (Letter of Award) – Tempus Közalapítvány

igazolványkép (1 db Bev. Hiv. + Kollégium)

útlevél + vízum

2.

Generali biztosítás

TNRT (Orientációs Meeting)

hallgató

útlevél

3.

Adóazonosító jel

TNRT

hallgató

tartózkodási engedély

útlevél

szállásbejelentő lap (Bev. Hiv. által hitelesítve)

4.

Bankszámla (forint alapú)

bármelyik bank

mentor + hallgató

tartózkodási engedély

útlevél

szállásbejelentő lap (Bev. Hiv. által hitelesítve)

5.

Diákigazolvány

Okmányiroda + Neptun

mentor + hallgató

Okmányirodának:

jogviszony igazolás

útlevél

Neptunba felvinni:

NEK azonosító

6.

Ideiglenes diákigazolvány

Hallgatói Központ

mentor + hallgató

 

NEK azonosító

7.

TAJ kártya

TNRT

hallgató

tartózkodási engedély

útlevél

szállásbejelentő lap (Bev. Hiv. által hitelesítve)

jogviszony igazolás

ösztöndíj igazolás

igénylőlap + megrendelőlap (csak aláírja)

8.

Összesítő

E-mail

hallgató

A TNRT-nek küldendő e-mail tartalma:

bankszámlaszám

bank neve

adóazonosító jel

 

A mentor hallgató feladata a mentorált felé:

 

Mentorok (beszámolási) kötelezettségei a TNRT felé:

Személyesen:

 

 

BEVÁNDORLÁSI ÉS MENEKÜLTÜGYI HIVATAL

www.bmbah.hu oldalon, Tartózkodás Magyarországon menüpont alatt, a „Tanulmányi célú tartózkodási engedély” fülön találhatók a formanyomtatványok és minden fontos tudnivaló.

SCY hallgatók számára illetékmentes az ügyintézés.

Szükséges dokumentum

Honnan szerezhető be

útlevél és vízum

érkezéskor már a hallgató rendelkezésére áll

szálláshely bejelentő lap

TNRT adja a hallgatónak, az Orientációs Meetingen közösen kitöltésre kerül, majd a hallgató aláíratja az alábbiak szerint:

E/6: Mucsonyiné Birinyi Gabriella (E/6 fsz.), Bertók Zsoltné (E/2 fsz.), vagy Kónya Attila (E/2 fsz.)

Uni-Hotel: Szeredi Vivien

jogviszony igazolás

TNRT-n vehető át szeptember 11-től

Bevándorlási Hivatal nyomtatványa (tartózkodási engedély igénylő lap)

TNRT adja át a hallgatónak az Orientációs Meetingen, közösen kitöltésre kerül

1 igazolványkép

3 x 4 cm-es, fehér háttérrel, a külföldi magyar konzulátus által hitelesítve, ezt a Bevándorlási Hivatal tájékoztatása szerint a vízummal együtt megkapják.

 


Teendők és elintéznivalók az SCY ösztöndíjassal

Ellenőrizni, hogy az Orientációs Meetingen kapott dokumentumokat szálláshely bejelentő lap, tartózkodási engedély igénylő lap) kitöltötte-e a hallgató

A Mentor-koordinátor által egyeztetett időpontban van lehetőség elvinni az SCY hallgatókat a Bevándorlási Hivatalba. Vinni kell az útlevelet, a kitöltött szálláshely bejelentő lapot, lakcímigazolást a kollégiumtól, hallgatói jogviszony igazolás, ösztöndíj igazolás, a tartózkodási engedély igénylő lapot, egy – a Konzulátus által hitelesített – igazolványképet (fehér háttér, 3x4 cm nagyságú). A tartózkodási engedély egyes esetekben már készen van, máskor pedig biometrikus adatfelvétel következik (ujjlenyomatot vesznek). Készítenek egy fényképet is a látogatás alkalmával. Ha nincs kész az engedély, akkor kb. 2 hét alatt legyártják.

TNRT részére a hallgató bemutatja az útlevelet, vízumot, tartózkodási engedélyt és a lakcímbejelentő lapot, hogy digitálisan rögzítésre kerülhessenek az iratok.

 

Egyéb tudnivalók

a tartózkodási engedély lejárta előtt 30-45 nappal (sem hamarabb, sem később nem nyújtható be az igénylés: ha pl. két héttel a tartózkodási engedély lejárta előtt igényli a hosszabbítást, akár ki is utasíthatják az országból!!) hosszabbítást kell kérvényezni, amennyiben a tanulmányok nem fejeződnek be az aktuális tartózkodási engedély lejártáig. A hosszabbításhoz szükségesek az alábbi iratok:

Ha változás következik be a lakcímben, azt 3 napon belül jelenteni kell a Bevándorlási Hivatal és a TNRT felé is. Ez szerepel a hallgató által aláírt szerződésben is, kötelező jellegű.

Nyitvatartás:

hétfő: 08.30-tól 12.00-ig és 13.00-tól 16.00-ig

szerda: 08.30-tól 12.00-ig és 13.00-tól 17.30-ig

péntek: 08.30-tól 12.30-ig

/A csütörtöki ügyfélfogadási nap Miskolcon szünetel./

 

BANK

Amint a tartózkodási engedély és lakcímigazolás rendelkezésre áll, az SCY hallgató bankszámlát tud nyitni. Az Egyetemnek nincs megkötése arra vonatkozólag, hogy mely banknál rendelkezzen a hallgató bankszámlával. Forint-alapú számlára minden SCY hallgatónak szüksége van. Az Egyetemtől erre kapják az ösztöndíjukat és a lakhatási támogatást.

Számlanyitáshoz szükséges dokumentumok:

A bank által „kockázatosnak” ítélt országokból származó hallgatók részére egyes esetekben (pl. Irak) nem történik rögtön számlanyitás. Első látogatáskor lefénymásolják a hallgató iratait, majd a budapesti központi fiók elbírálása alapján egy későbbi időpontban történik a folyószámla megnyitása. Ilyenkor el szoktak kérni egy telefonszámot, ahol értesíteni tudják a hallgatót (ez célszerű, hogy a mentor száma legyen). A banki ügyintézők közül csak 1-2 fő beszél angolul, ezért az ügyintézés során tolmácsolni szükséges.

A HUF számla számát és a bank nevét a TNRT-nek is el kell juttatni, hogy bekerülhessen a Neptunba. E-mailben:

A bankkártyát kb. két hét elteltével postázzák a hallgatónak.

 

DIÁKIGAZOLVÁNY

 

1. Ideiglenes diákigazolvány:

A korábbi gyakorlattal ellentétben az SCY hallgatóknak ideiglenes diákigazolvány csak azt követően kerülhet kiállításra (kiállító: Hallgatói Központ), hogy a NEK-azonosítót a hallgató az Okmányirodában megkapta, és azt a Hallgatói Központban bemutatta.

 

2. „Állandó” diákigazolvány:

Egy fehér alapon barnás /narancssárgás kártya, mely az Okmányirodában igényelhető.

Fontos tudnivalók:

 

ALBÉRLET

Amennyiben a hallgató albérletbe költözne, a ME Diák Iroda honlapján lévő listából is tájékozódhat. Az albérlet keresésében és a további ügyintézésben a mentor hallgató segíti az SCY ösztöndíjast.

Az SCY hallagtók tájékoztatásához

The owner of the flat has to go to the Land Registry Office to apply for the Title Deed (Title Page). This certifies that the apartment is his own property and he has the right to let the flat out.

You have to sign a contract with the owners and all of you have to receive one original copy of it, signed by the owner(s) and you, too.

Then the owner (if there are more than one owners, all of them) has to sign the accommodation reporting sheet. All 3 of you need to have this paper signed by every owners of the apartment.

If it is ready, you have to go to the Immigration Office again and submit all the following documents:

A szállásadó tájékoztatásához

A Lakástulajdonosnak el kell mennie a Földhivatalba, hogy kikérje az ingatlan tulajdoni lapját, majd ezt oda kell, hogy adja az Albérlőknek, hogy bemutathassák azt a Bevándorlási Hivatalban.

A tulajdoni lapon szereplő tulajdonosok mindegyike alá kell, hogy írja az albérleti szerződést, kijelentve, hogy beleegyeznek abba, hogy a három nevezett személy kibérelje a lakást.

A megkötött szerződést a szerződő felek mindegyike meg kell, hogy kapja eredeti példányban.

A lakástulajdonosok mindegyike alá kell, hogy írja a hallgatók lakcímbejelentő lapját (kis, fehér keménypapír).

A fent felsorolt dokumentumokat a bérlők benyújtják a Bevándorlási Hivatal részére.

 

EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS

A hallgatók jogosultak a társadalom- illetve magánbiztosításra is. A magánbiztosítás érkezésük után, az Orientációs Napon megkötésre kerül, a TB intézése érkezésüktől kezdődően folyamatban van.

1. Magánbiztosítás

Generali Biztosító Zrt.

2. Társadalombiztosítás

TAJ szám igénylés menete (tájékoztatásul):

TNRT a szükséges dokumentumot beadja OEP felé, melyről igazolást kap: ezen az igazoláson rajta van a TAJ szám, de ez még nem használható egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhez. TNRT felvezeti a Neptunba a TAJ számot, s ME releváns szervezeti egysége jelentést küld az Oktatási Hivatal felé. Amennyiben ez megtörténik, a hallgató láthatóvá válik az OEP (Országos Egészségbiztosítási Pénztár) rendszerében. Ez után TNRT az OEP-nél kiváltja a kártyát s értesíti a hallgatót, hogy átveheti azt. Az átvételt aláírásával igazolja.

A TAJ kártya átvétele után a hallgató az E/4-es Kollégium földszintjén található orvosi- és fogorvosi rendelőket is látogathatja, ugyanúgy, ahogyan a kórházakat is. Ellátásért ezután fizetnie nem kell, a magyar állampolgárokkal azonos jogokkal rendelkezik. Nagyon fontos, hogy egyik egyetemi rendelőbe se menjen a hallgató mentor hallgató – tolmács – nélkül. A fogorvos csak németül beszél. Tolmács nélkül nem látják el a hallgatókat.

Ha TB jogosultság nélkül veszi igénybe pl. a sürgősségi betegellátást (Megyei Kórház, Csillagpont), akkor a hallgatónak fizetnie kell az ellátásért. Aláíratnak vele egy tartozást elismerő nyilatkozatot, melyből egy példányt a hallgató megkap. Ha rögtön az ellátás után nem tudja befizetni az ellátás díját, úgy minden hétköznap 9 – 12:00 között megteheti (a mentor is befizetheti helyette, meghatalmazás nélkül) a Megyei Kórház Pénztárában (Pénzügyi Osztály). Minden, a kórházban kapott dokumentumot vinni kell a befizetéshez. A befizetett összegről itt is kell névvel és címmel ellátott számlát kérni, hogy a Generali visszautalhassa neki a pénzt (ebben az esetben a teljes összeget: a díj felének kifizetése csak a gyógyszerek árára vonatkozik).

Az orvosok nagy része nem beszél angolul sem a kórházakban, sem az Erzsébet Fürdőben (magánklinika, a ’How to use your insurance’ dokumentumban van szó róla), ezért a hallgatót a mentor elkíséri a vizsgálatra.

Időpontfoglalás a Generali-nál: a hallgató vagy a mentor felhívja a Medicover Hotline-t (a telefonszám a biztosítási kártya hátoldalán van), bemondja a hallgató nevét, születési idejét, elmagyarázza, hogy mi a probléma.

Az SCY hallgatót legtöbbször az Erzsébet Fürdőbe, vagy a MÁV Rendelőintézetbe irányítják, de előfordul, hogy nem tudnak rögtön a foglalás kezdeményezésekor időpontot adni. Ilyenkor visszahívják a hallgatót vagy a kapcsolattartót (mentort).

A kiváltott gyógyszerekről a hallgatók nevére és címére számlát kell kérni. Pozitív elbírálása esetén a Biztosító a gyógyszerek árának felét visszatéríti a hallgató HUF számlájára.

névre szóló számla: az eredeti számlát a biztosítónak kell elküldeni, ebből kifolyólag célszerű másolatot készíteni róla, amit a hallgató megőriz.

kísérőlevél: hallgató neve, HUF számlaszáma, probléma (betegség, baleset) leírása.

egyéb dokumentumok: pl. ha kapott leletet, azt is el kell juttatni a biztosítónak + a biztosítási kártya másolatát

cím: Generali Providencia Biztosító Zrt., Kelemenné Somogyi Mária, 4025 Debrecen, Piac u. 49-51.

a hallgató küldi meg a Generali részére a számlákat, minden egyéb fent említett dokumentummal együtt.

 

ADÓAZONOSÍTÓ JEL

Az adóazonosító jelre minden SCY hallgatónak szüksége van, tekintettel arra, hogy az egyetem e nélkül nem tudja átutalni az ösztöndíjat és a lakhatási támogatást.

Az adóazonosító igényléséhez a TNRT részére benyújtandó dokumentumok:

Ezen iratok másolatát az igényléskor el kell küldeni a NAV-nak. A TNRT munkatársa az előzetesen kitöltött regisztrációs lap alapján, elektronikusan kitölti a 14T34 számú nyomtatványt, azt két példányban kinyomtatja. A hallgató aláírja mindkét példány második oldalát. Az így rendelkezésre álló papírokat (a nyomtatvány 2 példánya és a három irat fénymásolata) postán, elsőbbséggel és ajánlva feladja az alábbi címre:

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Adóalany Nyilvántartási Osztály

Miskolc

Pf.: 286.

3550

Egyszerre (egy küldeményben) több hallgató igénylése is továbbítható. A hallgató részére az elkészült adóazonosító jelről 2 hét múlva igazolást küldenek postán. Ezután megkapja az adókártyát is, szintén postán. A rendelkezésére álló adóazonosító jel az igazolás alapján bekerülhet a Neptun rendszerbe, a TNRT által: ehhez a hallgatónak e-mailben továbbítania kell a TNRT felelős ügyintézője felé az adóazonosító jelről szóló igazolást (lefényképezi vagy scanneli).